(Benyhe Kis László – Blaskovics Kristóf)

Elevenen élnek a szavak a múltból, mikor

semmit nem tudtunk magunkról.

Szóltam és vártam, hogy tűnj el innen,

zavaró tévedés volt minden.

Csak az érzés kell, nem a jelenléted,

a lényeget, hogy mi kell nekem,

úgysem érted.

 

Érzem, hogy mennék.

Nem kell több emlék.

Kell még, hogy kellj még,

de az, akire vártál, sosem lennék.

 

Múlik az idő, sodor az élet.

Én már semmitől sem félek.

Kell, aki vár, aki valamit érez,

kell, aki elhagy és sosem kérdez.

Kell az a más, az az ismeretlen és

kell még az is, aki nem lehettem.

 

Érzem, hogy mennék.

Nem kell több emlék.

Kell még, hogy kellj még,

de az, akire vártál, sosem lennék.

 

Kevés a lényeg, túl sok a máz.

Ha úgy érzed, hogy felesleges, ne magyarázz!

A szavakon kívül bármit kérhetsz.

Mindened megvan és sosem tévedsz.

 

Változtasd meg a világot.

Tedd hozzá, ami hiányzott.

Ha biztos terved lenne,

valaki biztos segít benne.

---