(Benyhe Kis László – Blaskovics Kristóf)

Felkelek, megigazítom a szívemet,

a földön fekszem éppen.

Húzom az igát, mondom az imát,

elmegyek innen, érzem.

 

Mennék befelé, hajtanak kifelé, én

hallgatnék a szóra.

Későn keltem, eltűntél és

nem jöttél azóta.

 

Lennék valaki, tennék valamit,

de semmire nem vigyázok.

Nem tudom, hol van az igazi hely,

ahova vágyok.

 

Hallgatok nagyokat, nézem a tájat,

látogatókat várok.

Nem jutok közelebb, bárhogy is akarok,

semmit nem csinálok.

 

Nincs már senki képben, az igazi lázat

én sem érzem.

Nem jön semmi bárhogy is akarom,

a szavakat keresem éppen.

 

Lemegyek én a föld alá,

ha kell, ott várok.

Felmegyek én az ég fölé,

ha kell, ott megtaláltok.

 

---