(Benyhe Kis László – Blaskovics Kristóf)

Ez már a végső állomás, ahol megpihenhetsz.
Valami különös hely, ahol mindent elfelejthetsz.
Ahová sohasem vágytál, de mégis elfogadnak.
Ahol az igazán fontos dolgok még számíthatnak.
 
Mérget iszol ma éjjel, hogy végre könnyedén aludj el.
Fekete fénnyel tölt be az álom és vársz.
Az amit sohasem láttál eddig, hirtelen mindent eltakar.
Eleget hívtál, eleget vártál rám.
Megyünk hazafelé.
 
Te már itt semmit nem találtál, de reménykedtél,
hogy ez a végső állomás, ahol felébredtél.
Ahol az igazán fontos dolgok is rád találnak.
Ez már az utolsó perce egy elátkozott világnak.
 
De ha mérget iszol ma éjjel, végre könnyedén alszol el.
Fekete fénnyel tölt be az álom és vársz.
Az amit sohasem láttál eddig, hirtelen mindent eltakar.
Ezért kerestél, ezért vártál rám:
hogy velem odatalálj.
 
Velem odatalálj.
Neked a menekülés,
nekem a szenvedés,
de velem odatalálsz.
Velem odatalálsz.
Csak odatalálj,
odatalálj, csak odatalálj.